Klinikai hírek

Hosszabb élet, több egészségben eltöltött év – Dr. Aradi Dániel az Egyensúly Intézet konferenciáján

2026. október 14. · 3 perc olvasás

Dr. Aradi Dániel előadása az Egyensúly Intézet konferenciáján

A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, az egyéni kockázatok felismerése és a szívinfarktust követő gondozás jelentősége állt Dr. Aradi Dániel előadásának középpontjában az Egyensúly Intézet konferenciáján. A Tagore Medical Center orvosigazgatója meghívott előadóként és kerekasztal-beszélgetés résztvevőjeként is bekapcsolódott a magyar egészségügy jövőjéről szóló szakmai párbeszédbe.

Az Egyensúly Intézet „Hogyan növeljük a magyarok egészségben eltöltött éveit?” című konferenciájának célja az intézet „Hogyan gyógyítsuk meg az egészségügyet?” szakpolitikai javaslatcsomagjának bemutatása volt. A rendezvényen Dr. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter és az államtitkárságok képviselői is felszólaltak. Több mint száz kormányzati, szakmai és üzleti döntéshozó, vezető kutató és szakértő kereste közösen a választ arra, hogyan élhetünk tovább egészségben, és hogyan alakítható ki hozzáférhetőbb, kiszámíthatóbb és igazságosabb egészségügyi rendszer.

Dr. Aradi Dániel „A vezető magyar halálokok visszaszorításának lehetőségei” című panel kerekasztal-beszélgetésében is részt vett, többek között dr. Darvai László alapellátásért felelős helyettes államtitkárral.

Kerekasztal-beszélgetés a vezető magyar halálokok visszaszorításáról

A szív- és érrendszeri betegségek továbbra is meghatározóak

Bár a daganatos betegségektől sokan jobban tartanak, Magyarországon a keringési rendszer betegségei továbbra is vezető szerepet játszanak a halálozásban. A férfiak halálozásának mintegy 44 százalékáért, a nőkének több mint feléért ezek a betegségek felelősek. Dr Aradi Dániel elmondta, hogy az elmúlt évtizedek kardiológiai fejlődése az intervenciós ellátásnak köszönhetően jelentősen hozzájárult az élettartam növekedéséhez. A kedvező tendencia azonban lassul, ezért a korszerű beavatkozások mellett a megelőzésnek és a tartós gondozásnak is nagyobb figyelmet kell kapnia.

Az előadás egyik központi témája az érelmeszesedés volt: olyan krónikus folyamat, amely hosszú ideig tünetmentesen haladhat előre. A panaszmentesség ezért önmagában nem jelenti a szív- és érrendszeri kockázat hiányát.

Dr. Aradi Dániel előad az Egyensúly Intézet konferenciáján

Ismerjük meg a saját kockázatainkat!

Dr. Aradi Dániel az egyéni kockázatok megismerésének jelentőségét hangsúlyozta. A vérnyomás, a koleszterinszint, a testsúly és a dohányzás egyaránt fontos tényezők, amelyeket a páciens egészségi állapotával és előzményeivel együtt szükséges értékelni. Az emelkedett LDL-koleszterin kezelése nem szűkíthető le pusztán táplálkozási kérdésre. Az egészséges étrend és a rendszeres mozgás alapvető, de bizonyos kockázati helyzetekben önmagában nem elegendő, ez esetben gyógyszeres kezelésre is szükség lehet. A kezelésről az egyéni kockázat alapján kell dönteni. A leletek követése mellett az is lényeges, hogy az eredményeket konkrét, személyre szabott teendők kövessék.

A sikeres infarktusellátás után is folytatódik a kezelés

Az előadás egyik fontos üzenete az volt, hogy a szívinfarktus sikeres akut ellátása a gyógyulási folyamat első szakasza. A bemutatott magyar–svéd összehasonlításban az akut ellátás eredményei közel álltak egymáshoz, a hosszabb távú túlélésben azonban jelentős különbség mutatkozott. Ez ráirányítja a figyelmet arra, mennyire fontos az ellátás folytonossága a kórházi hazabocsátás után.

Dr. Aradi Dániel kiemelte a rehabilitációban való részvétel és az előírt gyógyszeres kezelés következetes folytatásának jelentőségét. A felépülést segítő program része a megfelelően felépített mozgás, a dohányzás elhagyásának támogatása, valamint a vérnyomás és a koleszterinszint rendezése. A cél az, hogy a páciens támogatást kapjon azoknak a kockázatoknak a csökkentéséhez is, amelyek hozzájárultak a betegség kialakulásához.

A megelőzés a mindennapi döntéseink része

A konferencia szakmai párbeszédében hangsúlyosan megjelent, hogy a megelőzés a vizsgálatokon túl a mindennapi életmódban is szerepet kap. A dohányzás elhagyása, a rendszeres mozgás, a megfelelő táplálkozás és az indokolt kezelés követése egyaránt hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez. Ehhez érthető tájékoztatásra és együttműködésre van szükség. A páciensnek tudnia kell, mit jelentenek az eredményei, miért javasolt egy kezelés, és milyen célokat szeretnének elérni az orvosával közösen.

Ezt a szemléletet képviseljük a Tagore Medical Centerben

A Tagore Medical Centerben az egyéni kockázatok megismerésére, a személyre szabott kezelésre és a hosszú távú gondozásra helyezzük a hangsúlyt. Fontosnak tartjuk, hogy pácienseink érthető válaszokat és követhető útmutatást kapjanak egészségük megőrzéséhez.

Köszönjük az Egyensúly Intézetnek a meghívást és a közös szakmai gondolkodás lehetőségét!

A konferenciát számos sajtómegjelenés kísérte; a Forbes és a Telex részletes beszámolója Dr. Aradi Dániel előadásának több fontos megállapítását is bemutatta.

A cikkek az alábbi linkeken olvashatók:

Ezeket is olvassa el